Juli másfél éves volt, amikor elkezdte a bölcsit. Előtte szinte folyton együtt voltunk, nem bíztam másra rendszeresen, tehát teljesen új volt számára az egész. Sokat segített, hogy az egyik gondozónő jó ismerősünk, aki már nyáron „magához édesgette” a kislányt.
Détár Enikő kisfia, Zsigmond kétévesen, szeptemberben kezdte a bölcsődét, ami édesanyja szavai szerint egy igazi „állami bölcsi” bölcsi. Mivel Gigi, a nagylány a szemben lévő iskolában tanul, a szülőknek sok alkalmuk volt megfigyelni, hogyan játszanak a kicsik az udvaron, hogyan szólnak hozzájuk a gondozónők.
Mióta létezik a szülős beszoktatás – több mint húsz éve –, az ősszel kezdő kicsik a legtöbb bölcsiben már nyáron is bejárhatnak az udvarra szüleikkel. Azt tapasztaltuk, hogy azok a gyerekek, akik megismerték a közösséget, könnyebben megbarátkoznak az épülettel is.
Az én férjem amolyan rendes, hivatali emberként reggel nyolcra jár dolgozni. Három és fél év telt el úgy, hogy minden hétköznap reggel, már útra készen, szappanszagúan és puhára borotvált arccal beosont hozzám a hálóba, hogy adjon egy búcsúpuszit. Megébredtem persze, aztán húztam tovább a lóbőrt, egészen addig, amíg az én jó alvó gyerekeim 8 és 9 óra között valamikor ébresztőt nem fújtak. Az ősz beköszönte így hát a család kétharmadának rögvest a reggellel kezdve borította fel a teljes életét.

Számos tévhit terjedt el azzal kapcsolatban, hogy hány éves korban érdemes a gyermek fogait szakemberrel megnézetni. Törődni kell-e már a tejfogakkal is, netán ráér akkor fogorvoshoz menni, amikor kibújnak a maradandó fogak?
Olyan ez, mint a házépítés: a fundamentum nem határozza meg, hogy hol lesz később az ablak vagy az ajtó, de azt igen, hogy hova épülhet fal – ennek következtében pedig azt is, hogy hol lehet az ablak vagy ajtó. Mert ahol nincs fal, ott ajtó és ablak sem lesz. A csecsemő életének első három éve olyan végtelenül eseménydús, testi, lelki és szellemi fejlődése annyira sok szálon fut, és ezek olyan végtelenül összetett módon hatnak egymásra, hogy e néhány sorban mindössze egyetlen területet ragadok ki.

A gyerekeknek mindenképp szükségük van a szerető buzdításra, arra, hogy lássák, mindenki örül az apró sikereknek. A kicsik igen sokat tanulnak a játék során, számukra egy hétköznapi tárgy is csodás élményforrás lehet, ezért mindig adjunk nekik lehetőséget egy kis fölfedezésre! A következő összeállításban megpróbáltuk sorba venni, hogy a fejlődés egy-egy szakaszában mit sajátíthatnak el a babák.
Magányos sokféleképpen lehet egy gyerek. Már az a csecsemő is magányos, akire édesanyja a hétköznapok apró kis rezdüléseiben nem tud kellő érzékenységgel ráhangolódni. Magára marad a csecsemő, ha anyja állandóan ajnározza, és nem veszi észre, amikor az a gyereknek már túl sok, vagy amikor fájdalmasan sír, és szülei éppen „nem akarják elkényeztetni”....
A szülői értekezlet számomra egyértelműen olyan hely, ahová a szüleim járnak. Ezen a mélyen gyökerező elképzelésemen még az a júniusi délután sem változtatott sokat, amikor mintegy félszáz megzavarodott anyukatársammal együtt felsorakoztam a bölcsőde előterében, hogy meghallgassam, hogyan is mennek majd a dolgok szeptembertől.

Káros-e az évtizedekkel ezelőtt mindenhatónak tekintett C-vitamin túlzott szedése, s mekkora adag a legmegfelelőbb az emberi szervezetnek – erről vitatkoznak napjainkban a tudósok. A skorbut megelőzésére egykor megállapított arány kevés – állítják –, ám a megfelelő dózis meghatározása körül gyakran parázs szakmai viták folynak világszerte. Szent-Györgyi Albert szerint kilós csomagolásban, élelmiszerként kellene árusítani.


A Kék utca bárhol ott lehet, ahol csak akarod. Alkonyórán, amikor az idő már majdnem, és még mindig nem egészen… Na, akkor, akkor és ott tudsz egy nagyon pontos és határozott lépéssel a Kék utcában elindulni.

Az első, ami feltűnik mindenkinek, aki erre jár, egy nagyon furcsa, girbegurba ház, szám szerint a tizenhármas. Hogy éppenséggel az utca legeslegelején van, az nem baj. A ház úgy fest, mintha egy morcos öregasszony az esernyője fémhegyével jól összevissza böködte volna, hogy aztán a végén még bosszúsan rá is tüsszentsen.
,,Kiválogatás”

Tegyük az összes evőeszközt (kivéve az éles késeket) egy kupacba az asztalra. Kérjük meg csemeténket, hogy gondosan válogassa szét a tárgyakat külön csoportokba, késekre, villákra, kanalakra, kiskanalakra...

Gyakran tapasztalhatjuk, hogy a gyermek jobban eszik, ha érzi, ő is kivette a részét az előkészítésben. Az étkezés nagyon fontos esemény egy gyermek életében.
- A legegyszerűbb otthoni tevékenységek is számtalan alkalmat adnak a tanulásra.



A gyerekek életében a hobbiállatok csaknem olyan fontos szerepet játszanak, mint a szüleik!
1A Daily Telegraph című angol lap 2000 novemberében jelentetett meg cikket arról, hogy a gyermekek életében a hobbiállatok mennyire fontos szerepet játszanak. Kutatások kimutatták, hogy a kisgyerekek szemében a családi kedvencek (kutyák és macskák) olyan szerepet töltenek be, mint a barátok, bizalmasok, vagy családtagok.
2006. november 27. és 2006. december 17. között, minden héten a heti legjobb vevőink ajándékot kapnak, amelyet úgy postázunk, hogy még karácsony előtt megérkezzen.

Az akció három fordulós, minden forduló hétfőn kezdődik és vasárnap ér véget.

Ezen felül az ajándékakció ideje alatt (2006. november 27. és 2006-. december 17 között) leadott minden olyan 3.000,- Ft fölötti rendelésnek, amelyben csak sapka, sál és kesztyű van, a postaköltségét mi álljuk, valamint a szokásos három ajándékutalvány helyett hatot adunk, azaz 2*500,- Ft JÁTÉKBOX utalványt, 2*500,- Ft DZSEPETTO FAJÁTÉKBOLT utalványt és 2*10% FESTÉKBOLT utalványt.



Ha a mamának vissza kell mennie dolgozni, de a baba még nincs hároméves (tehát oviba még nem veszik fel), gondoskodni kell a pici biztonságos napközbeni elhelyezéséről. Vegyük sorra a lehetőségeket!
Kisgyerekes szülők gyakori dilemmája, hogy a csöppség egyébként oly bájos pöszítése, selypegése csupán életkori sajátosság, vagy már beszédhibának minősül. Mikor érdemes először felkeresni a szakembert? Mi a teendő?
Akármilyen életkorban is kerül közösségbe egy gyerek, a jellemző betegségeken mindenképpen átesik, hiszen számára új baktériumokkal kerül kapcsolatba. Így a bölcsőde első éve alatt is számos kisebb-nagyobb problémával találkozhatunk. A beteg gyereknek természetesen otthon a helye, de egy kis nátha vagy köhögés esetén nem indokolt a „betegállomány”.
A bölcsődében nem támasztanak elvárásokat a gyerekekkel szemben sem az evés, sem a szobatisztaság, sem a beszéd tekintetében. A képzett gondozónők tisztában vannak azzal, hogy mindenki a saját ritmusában fejlődik, ezért soha senkit nem hasonlítanak a másikhoz.
úton a magasabb tudatosság felé - abbcenter.com
Mikor kezdte babád a bölcsis életet?
1 éves kora előtt (21)
1 éves kora fölött (125)
2 éves kora fölött (136)
Nem járt bölcsibe (70)

LEGFRISSEBB HASONLÓ VIDEÓK

 

HASONLÓ WEBOLDALAK

 

ABBCENTER LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSAI

  • WWE Pankráció - Pankrációs játékok - adás-vétel, trükkök
  • Juventus FC - Latin Tipp Liga
  • Gitár website - Itt kérhettek dalokat,szöveggel, akkordokkal. Ha tudok, segítek!
  • Képalkotó - Praktikus, hasznos, hatékony megoldások
  • Társadalombiztosítási ellátások - Kérdezz! - Felelek (ha tudok! A válasz tájékoztató jellegű! A témában illetékes szerv hivatalos válaszát nem helyettesíti!)
  • LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSOK
  •